Azoknak, akik nem ismerik a British BJJ Open-t, az eredetileg angol nemzeti nyílt bajnokságként indult verseny mára már komoly presztizsű európai versennyé nőtte ki magát és a Lisszabonban évente megtartott Európa Bajnokság után a térség egyik legkomolyabb versenyeként tartják számon. Idén volt az első alkalom, hogy Mázsaház BJJ [Tovább]

Említhettem volna részletesebben ezt a csodálatos arany színű érmet az előző postban is, de úgy gondoltam, hogy mivel ez egy mérföldkő a Mázsaház BJJ történetében, mindenképpen megérdemel egy külön bejegyzést.
Köszönjük Petarnak, hogy megajándékozott bennünket egy ilyen szép start kockával, igyekezni fogunk a jövő héten, hogy a Hungarian Open-en mi is hozzátegyünk [Tovább]

A Mázsaház BJJ első hivatalos verseny részvétele nem volt más, mint a Nemzetközi Birkózószövetség által szervezett Fila Grappling Grand Prix, mely Tamásiban került megrendezésre.
A versenyről általánosságban azt lehet mondani, hogy nagyon jó hangulatban telt, és meglepően sok országból érkeztek versenyzők: magyarok , oroszok, ukránok, lengyelek, horvátok, franciák, amerikaiak, és még [Tovább]

A mai naptól kezdve Mázsaház BJJ név alatt haladunk tovább a Brazil Jiu Jitsu rögös útjain! A név módosulásán kívül minden más változatlan marad, csakúgy, ahogy az út is, amin járunk, a Mázsaház BJJ továbbra is kutatja majd a Brazil Jiu Jitsun belüli fejlődési lehetőségeket.
Ebben a szellemben múlt hétvégén meg is [Tovább]

Fiúk és Lányok!
.
Ne feledjétek, hogy ezen a hétvégén a Carlson Gracie Csepel (aka Fehér János) közreműködésével INGYENES hétvégi edzőtábor kerül megszervezésre. Ritka alkalom, hogy teljesen új, ismeretlen emberekkel gurulhattok, mindemellett versenyzőknek kifejezetten ajánlott, hogy több irányból, minél több tapasztalatot szerezzenek még a verseny(ek) előtt. Mivel bírkózók és jitsusok is jelen lesznek, [Tovább]

KIDS’ PROMOTIONS
The first rule change has to do with belt promotions for kids. A sign Jiu-Jitsu culture is also a process that changes and evolves with time, the IBJJF contemplated and decided to implement some changes to its rules, regulations and systems; criteria that in some instances have [Tovább]
Rafael & Guilherme Mendes – on Top of the World
.
This interview was conducted by Budo staff writer Erin Herle.
How long have you been training and how did you get started?
We started training jiu jitsu in 2001. Our cousin used to train us in a small gym in the city. He used to give [Tovább]



